HTML

Nem érdekes

Friss topikok

  • hash_code: @RespectBoy: Teljesen jogos amit írsz, és valóban az érdekessége, hogy bár az író nevetségesnek ta... (2013.02.04. 21:58) Felakasztotta magát a testépítő!

Címkék

Archívum

Felakasztotta magát a testépítő!

2013.02.01. 13:25 F2013

Undorító. Ez a szó jut eszembe arról, ahogy egyes személyek viselkednek, pláne, amit művel a sajtó. Nem újdonság, hogy az igazság senkit sem érdekel. Halott ember ügyeit feszegetni már felesleges, csakhogy van itt egy bibi: igencsak érintettek itt olyanok is, akik még élnek.

"Felakasztotta magát a testépítő!"

Ezzel vannak tele a lapok napok óta, több-kevesebb részletességgel tálalva a sztorit, de nyilvánvalóan egy forrásból és egy szemszögből kiindulva.

Feltenném itt a kérdést rögtön: ha konkrétan ez a testépítő, vagy akármelyik másik SOHA nem érdekelte a sajtót életében, miért érdekli halálában? Azzal csinálunk hírnevet, elismertséget, hogy meghalt? Csak az az egy dolog érdekes egy testépítőben, ha felakasztja magát? (Kivéve persze, valaki egy újságíró haverral fényezteti magát.)

Könnyen lehet, hogy így van, lehet, hogy semmi más nem érdekes egy testépítőben a sajtó számára. Valóban unalmas emberek, eszik a csirke-rizst, edzenek, ennyi. Csakhogy akkor egy ember akasztotta fel magát, nem egy testépítő, így kéretik a testépítést kevéssé hangsúlyozni a képben, még akkor is, ha tudjuk, hogy a kisebbségi érzésre és a kárörvendésre rájátszva nagyobb a szenzáció. (Persze tudjuk, menő, bár eléggé olcsó dolog ezt a sportot lejáratni,)

Vannak itt még kérdések. Például, hogy ha ember, milyen ember. Ha testépítő, milyen testépítő. Szép dolog az ember érdemeit halála után fényezni, de ha az érdemek csakis a spanok véleményét tükrözik, az esetleg sértő lehet mások, és a sportág számára.

A halálával egekig magasztalt testépítő ugyanis az állításokkal ellentétben, jelentős eredményei ellenére soha nem volt a legjobb, és a 130 kiló színizomtól is elég messze állt. Annyira nem volt formában egész évben, annyira legendásan beles volt, hogy versenyre sem tudott jó formába kerülni. Talán a hozzá nem értők is értik, ha azt mondjuk: a nagy hasa miatt vérzett el. Ennyire igaz a nimbusz. Sokkal inkább legendássá vált, hogy hatalmas karéj kenyerekkel zabálta a kolbászt a munkahelyén, az edzőteremben mindenki szeme láttára, miközben fennen hangoztatta: csak versenyen kell jól kinézni. Kár, hogy ott sem sikerült.

Sportolóként annyira volt példakép, hogy volt olyan verseny, ahol a második helyezett kupát lerakta a színpad szélére és otthagyta, mert ő győztesnek gondolta magát. Ellenben a pénzdíjat már nem felejtette magával vinni.

A versenyzői karrierje valójában már 2008-ban véget ért, nem kellett ahhoz mátrix-módra a levegőben lebegve sci-fi rúgással egyszerre megrúgni a két combját.

Az utóbbi idők elektromos fitnessz őrületéből pénzt csináló, legkevésbé sem versenyzőként vagy sportolóként hírhedt ember állítólagos további versenyzői karrierjével kapcsolatban igencsak kétségek vannak, érdekes módon nem nagyon hallottunk arról, hogy versenyezni szeretne. Sőt, ő maga írta és mondta azt, hogy "továbblépett". Ámbár az elektródás módszer ellenére az utóbbi két évben biztosan nem volt "üres". (Ez a kifejezés lehet, csak a hozzáértőknek mond valamit.)

Az eset gusztustalanságát nem csak a múlt szemlélteti, hanem a reakciók is. Nem az az undorító, hogy nem mindenki szomorú, sőt. Ez mindenkinek a magányügye. De tény, hogy nagyon sokan nem azok, legalábbis azok közül, akik ismerték.

A gusztustalan inkább az, hogy hirtelen többen lettek a barátok, mint ahányan voltak életében. És még a halálhírt kihasználó wannabe-celebkedésnél is van lejjebb.

Nem elhanyagolható, hogy az eset körülményeinek tisztázását ígérő emlék-cikk egy Adipex nevű betiltott (zsírégetésre használt, rendkívül veszélyes) gyógyszert forgalmazó illegális weboldalon van. Ha a kereső-optimalizálás szó valakinek nem mond semmit, akkor most láthatja, hogy egy ember halálával próbálja valaki eladni a szemetét, kihasználva, hogy sokan fognak rákeresni. Van bőr a pofán. De nem csak neki.

Egy táplálékkiegészítő forgalmazó cég marketing-levelében ajánlatot tett, amelynek lényege: "meghalt (ti. felakasztotta magát) egy testépítő, használd a depresszió elleni termékünket."

Az ipar komolyabb szereplői és a sportolók elhatárolódnak. És öklendeznek az undortól.

Az Adipexes oldal kommentelői persze nem az aljas szemét "üzleti húzást" kritizálják, hanem bűnbakokat keresnek. Főleg azt a testépítőt okolva, akivel valóban volt összetűzés (mellesleg: kiven nem?), amely a biztonsági kamerák miatt élből nem fajult verekedéssé.

A testépítő sportban előfordul a doppingoló embereknél, főleg kúra közben, hogy az izmok rendkívül feszességét, telítettségét nem követi az ínszalagok erősödése. Edzés közben is leszakad néha egy mell-vagy combizom, de előfordulhat egy rossz lépéstől is: történt ilyen másokkal is. Idén nyáron is volt rá példa egy igen népszerű testépítőnél, aki szerencséjére megúszta részleges szakadással.

Vajon mi a valószínűbb? Egy incidenstől adrenalinsokkban levő ember megindul, pontatlanul lép és megbotlik a lépcsőn (aki volt már tűzben, tudja miről beszélek) vagy az, hogy a két lábbal megrúgnak egyszerre két lábat, mint egy CGI-vel manipulált akciófilmben?

Nem tudjuk mi történt. A nyomozás során a szakértők majd meg fogják mondani. De ha valaki közismert igazmondó-bajnok, el lehet gondolkodni a realitásokon.

Tényként tálalni a sajtóban olyan dolgokat, amik nagy eséllyel korántsem úgy történtek, ezzel pedig befeketítve egy személyt, akit megillet az ártatlanság vélelme, kissé meredek. Csekély öröm lehet neki azzal szemben, hogy halálos fenyegetéseket kap a terjesztett légből kapott hülyeségek miatt, hogy már harcművész mesternek van titulálva. 

Halkan kérdezem: és ha valóban kirúgta azokat a lábakat, akkor felelős az öngyilkosságért? A nagy testépítő csúcsférfi valóban nem tudott járni utána? Látta valaki tolókocsiban közlekedni? Valóban sírni kell a bajnoknak és feljelentéseket tenni, és ez valóban hatalmas dráma, mert még senkit sem vertek el a világtörténelemben? És nem utolsósorban: valóban ártatlanul, udvariasan álldogált ez a nagyon izmos ember, és gonosz módon rárontottak?

De a történet korántsem a halott emberről szól. Sokkal inkább az élőkről, és arról, hogy mit hagyott maga után.

Hadd írjunk le egy tanmesét, ami minden bizonnyal a képzelet szüleménye, és a valósággal, és jelen üggyel való hasonlósága csakis a véletlen műve lehet.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kismanó. A kismanó kolbászfalván élt, éldegélt, amikor egy szép napon felfedezte őt egy manóbácsi. A manóbácsi egy jó nagy tekepályát üzemeltetett, és szívügye volt a manótekesport. Próbált teketehetségeken segíteni oly módon, hogy támogatta őket szakmailag, pénzzel, versenyekre vitte őket. Így karolta fel a kismanót, akit hamar fiaként kezdett kezelni.

Jó darabig a számára kialakított lakásban lakott a tekepályán. Manóbácsi jobbkeze, sőt, első embere lett, intézte a tekepálya ügyeit. Persze manóbácsi másokat is támogatott, mindenkit felkarolt, akit tudott és aki tehetséges volt. Abszolúte alkalmazta Arnold Schwarzenegger hatodik szabályát: adj vissza valamit. (Pedig Arnold Schwarzenegger nem is tekézett.) Hát ő adott. Pörögtek a manótallérok, a tekeversenyzőknek nem volt gondja azzal, miből mennek másik bolygókra versenyezni. Köszönet, elismerés annyira nem sok jött, de megvolt a tudat: innen jönnek a bajnokok. Manóbácsi adta a tekesport szinte összes nagy bajnokát.

A kismanónak nem tetszett ez annyira, mert a kis lelkében féltékeny volt. Egészen addig barátkozott mindenkivel, amíg manóbácsi a szárnyuk alá nem vette őket. Onnantól a barátság kiszínesedett, két színre: szemben barát, a hátad mögött kevésbé. Rossz lett a hangulat a tekepályán, sokan távoztak onnan. A kismanó sokkal jobb volt gyűlölködésben, mint versenyzésben. Az nem ment annyira jól, mert szerette a kolbászt.

Eközben elröppent sok-sok év. A kismanó a manóbácsi támogatásával üzletelni kezdett, ami szerinte jól ment, másoknak kétségei voltak. Manóbácsi pedig öregedett, hajtotta a hülyeség, szerelmes lett valakibe, és ami még rosszabb döntés volt, tanácsot kért a bizalmasától, a kismanótól.

A kismanó erre elballagott a manóbácsi feleségéhez, és beköpte. A nej agyvérzéssel kórházba került, majd a kismanó elkezdett azon ügyködni, hogy megszerezze a tekepályát magának. Volt ott minden: feljelentgette mindenféle ürüggyel manóbácsit, mindent megtett, hogy tönkretegye, de persze attól sem riadt vissza, hogy manótallért kérjen.

Állítólag fegyvert is akart szerezni, hogy megöljön egy-két nem kedvelt manót, manóbácsit, majd saját magát, de erről letett, főleg, hogy kibékültek (?) manóbácsival. Persze ez még a mesevilágban is nagyon meredek, nem tudjuk, hogy meseszinten igaz-e. Aztán egyszer csak hopp, megölte magát. Mármint annyira nem hopp, mert a mesében állítólag búcsúlevél meg minden van, tehát a dolog előre ki volt tervelve.

Persze jött a sok butamanó, és azonnal manóbácsit okolták: ő lett a szemét. Manóbácsi már eddig is belerokkant a szarkeverésbe, a zsarolgatásokba és a feljelentésekbe, anyagilag és lelkileg is. Be is került a kórházba, mint nemrégiben a neje, agyvérzéssel. Belerokkan persze majd a manóteke sport is, ha elveszti legfőbb szakmai és anyagi támogatóját, de ez minden bizonnyal nem számított a kismanónak.

A manóhírmondó meg sztárt és hőst csinált a kismanóból. Mert a manósajtóban már semmi sem számít, sem az igazság, sem a tisztesség, sem az, hogy tönkretesznek embereket. Szar hely lehet ez a Manóország, ahol piedesztálra emelnek egy ilyen manót, és sárba gyaláznak egy olyat, akinek mindenki csak köszönhet. Szar hely lehet az, ahol ezt a sok hazugságot a hülyemanók elhiszik, és ész nélkül gyűlölködnek.

Ezért nem kell olvasni a mesevilági szennysajtót, mert úgy hazudnak, mintha az életük függne tőle. Az meg nem érdekli őket, hogy másoké tényleg függhet.

Még jó, hogy mindez csak a képzelet szüleménye, és mi a valóságban élünk. Főleg, hogy ez a mese részleteiben sokkal-sokkal rosszabb: korántsem írtunk le mindent a kismanó karrierjéből.

Jó éjszakát!

82 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://masikoldal.blog.hu/api/trackback/id/tr185056745

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2013.02.01. 21:06:53

"Feltenném itt a kérdést rögtön: ha konkrétan ez a testépítő, vagy akármelyik másik SOHA nem érdekelte a sajtót életében, miért érdekli halálában? Azzal csinálunk hírnevet, elismertséget, hogy meghalt"

Sajnos az van, hogy én kb.-ra ismerem az Index-es katt statisztikát és a legeslegeslegtöbbet azt kattintják, ha meghalt valaki. Tök mindegy, ha ismerték, ha nem, ha meghalt valaki, arra rá kell kattintani, mert az érdekes, megdöbbentő ésígytovább. A kínálatot pedig általában a kereslet határozza meg, persze a tálalás nem mindegy, de azért, hogy ilyen cikkek születnek nem feltétlen a médium a hibás, hanem az a paraszt, aki rákattint.

Nyrségi Trolls (törölt) 2013.02.01. 21:27:20

Ez egy annyira undorító, mocskos, halottgyalázó cikk, hogy az ember őszintén kívánja írójának, hogy dögöljön meg és róla irkáljanak ilyeneket.

2013.02.01. 21:39:09

..és ezt a blogot is azért olvassa mindenki.az ugye, nem baj?.

2013.02.01. 21:43:50

"Undorító. Ez a szó jut eszembe arról, ahogy egyes személyek viselkednek, pláne, amit művel a sajtó."

F2013 te egy igazi gerinctelen hüllő vagy, az "igazi undorító emberek" nem a sajtó, hanem te magad vagy. Nézz a tükörbe és veregesd meg a vállad.

Jellemző rád a nicked a névtelenséged, hogy úgy mocskolsz, hogy közben elbújsz a ruhásszekrény sarkába. Ahogyan írsz, azon pedig látszik hogy inkább valami mást kellene csinálnod, nem ilyen megerőltető dolgot mint a fogalmazás, például pofával a Duna jegére ugorhatnál, ha jobb nem jut eszedbe...

2013.02.01. 21:44:44

Azért olvassa mindenki mert az index jó érzékkel kitette címlapra ezt a fost..

eßemfaßom meg áll 2013.02.01. 21:55:05

Ez egy ilyen egyposztos hullagyalázó blog amiben a szerző jól leirja milyen felháboritó dolog amit ő maga müvel?

stüszi 2013.02.01. 22:07:41

"A nagy testépítő csúcsférfi valóban nem tudott járni utána? Látta valaki tolókocsiban közlekedni? "
Mondjuk én láttam a két lábát gipszben. De ha megnézted volna a képeket a facén akkor nem írnál ilyeneket te sem. Mondjuk tolókocsiban nem láttam,de lovagolni sem.

nevetkőzzcsakszopnifogsz! 2013.02.01. 22:26:33

faszság a halottról vagy jót vagy semmit. érdekes írás volt, az éremnek mindig két oldala van, jó volt nagyjából megismerni a másikat is.

a trollokkal meg nem kell foglalkozni, de azt hiszem a szerző nem is olyan.

Jeff 2013.02.01. 22:35:55

"faszság a halottról vagy jót vagy semmit."
ez eredetileg úgy szólt, hogy halottról igazat, vagy semmit.

vice 2013.02.01. 22:43:44

nem, az eredeti így hangzik:
"halottról jól vagy sehogy".

nevetkőzzcsakszopnifogsz! 2013.02.01. 22:53:49

@vice: @Jeff: kérhetném latinul is? Így elég slendrián

vice 2013.02.01. 23:03:05

De mortuis nil, nisi bene.

vice 2013.02.01. 23:07:20

esetleg
De mortuis nil nisi vere.

Szindbad 2013.02.01. 23:17:49

Faszari atkák ezek a testépítők.

seagull 2013.02.01. 23:32:24

Nem olvasok Blikket, így nem tudom(nem is érdekel), miket hordtak össze, de ez a poszt se lett több, mint egy undorító, irigy, rosszindulatú gyalázkodás. Függetlenül attól, hogy mekkora a valóságalapja.

bretman 2013.02.02. 01:02:57

Azt írja a blog: "az állításokkal ellentétben, jelentős eredményei ellenére soha nem volt a legjobb, (...) Annyira nem volt formában egész évben, annyira legendásan beles volt, hogy versenyre sem tudott jó formába kerülni"

Akkor nem igaz az, hogy "sokszoros magyar bajnok, abszolút magyar bajnok, I.F.B.B. világbajnoki hatodik helyezett" ?

sport.hir24.hu/sportolok-a-palyan-kivul/2013/01/31/felakasztotta-magat-a-magyar-testepito-bajnok/

A kettő ugyanis némileg ellentmond egymásnak. Az egyik szükségszerűen hazugság.

párnalárva 2013.02.02. 01:04:28

Szerintem is faszság a halottról vagy jót vagy semmit. Szerintem ez úgy lenne helyes hogy "Jó halottról vagy jót vagy semmit."
Azért mert vki mocsadék volt életében miért járna neki a tisztelet halálában?
Hitler is több mint 60 éve halott és mégis folyamatosan gyalázzák a zsidók.
Ha a cikk tartalma igaz szerintem ennek is el kellet hangoznia. Bár a stílusa nekem sem tetszik.

fidesz = házmesterek pártja 2013.02.02. 04:20:05

@párnalárva: tudsz róla, hogy apád is zsidó volt? Anyád zsidókkal bevállalta gumi nélkül, így lettél te.
Hogy végül miért nevelt belőled egy náci férget, az más téma.

párnalárva 2013.02.02. 07:00:02

fidesz = népirtó csőcselék

Nem ígérhetem hogy meg fogsz gyógyulni mert egyértelműen előrehaladott stádiumú paranoiában és retardációban szenvedsz.
Azt azonban megígérhetem hogy vmlyen szinten segíteni fog a terápia mégha csak kicsit is.
Mielőbb keress fel egy szakembert. Ha nem is a saját de legalább a környezeted érdekében.
Nem szolgáltak erre rá...

tomwar 2013.02.02. 07:08:11

@párnalárva: Hitlert nem gyalazzak a zsidok. A tettei beszedesek...

rézágyúbagoly 2013.02.02. 07:42:25

Ezt a sok köcsögöt,aki itt írogat, velem együtt, mert én meg elolvasom.Ha ennyire nem bírtátok a Robit és a testépítőket, ezt a sportot életképtelen szarok, cikkíróval együtt minek foglalkoztok vele??Hagyjátok a témát, elment, felejtsétek el ezt az embert, hagy nyugodjon békében és gyászolhasson mindenki, aki a jóra emlékezne vele kapcsolatban!

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2013.02.02. 07:52:33

Mindenekelőtt szeretném megjegyezni: egyáltalán nem érdekel a testépítés, nem tartom sportnak, és kifejezetten szemtelenségnek tartom a testépítőktől, hogy nem (mondjuk) áramot fejlesztenek a súlyok emelgetésével.

A sajtóból értesültem az esetről, nem is érdekelt különösebben, egyik felet sem ismertem. Azt azonban látom, hogy ez a cikk elfogult. Ugyanis - ahogy én olvastam - szó sem volt mátrixos, egyszerre két lábbal történő rúgásról, hanem egy rúgásról az egyik lábra, majd a féltérden lévő fickó másik lábába egy másik rúgás.

Ismétlem: nem érdekel az izomkolosszusok cicaharca. Állást foglalni sem szeretnék. Csak megjegyzem, hogy ez a cikk IS torzít.

rézágyúbagoly 2013.02.02. 08:07:33

Menjetek inkább edzeni, Rambo te is, futni, vagy bármit mozogni, akár gyúrni, rossz állapotban vannak az emberek, lelakottnak tűnnek, siralmas amit nap mint nap látok.

flatus 2013.02.02. 08:12:05

Ha van is igazság a cikkben, kapásból hiteltelenné teszi az egészet a kegyeletsértő megnyilvánulás, valamint a hazugságok.

Kelly és a szexi dög 2013.02.02. 08:34:11

Jut eszembe, én sem vagyok elég szálkás...

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.02.02. 09:29:48

Szólósszabadság. Ismerős, ugye?
Nekem informatív volt ez a cikk.
A halottak nyugodjanak békében, az élők meg éljenek békében. Jól mondom?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.02. 09:41:38

a bulvár már csak így működik, a halál meg a betegség "fontosabb", mint a sikerei, vagy kudarcai.

Shopping 2013.02.02. 09:58:09

@fidesz = népirtó csőcselék: Nagy a baj barátom, keress fel egy orvost

pizzaboy 2013.02.02. 10:14:24

Sajnos nem egyedi eset; amikor egy testépítő leáll a tesztoszteronnal az agya még sokáig nem tudja pótolni a hiányzó mennyiséget (hiszen a fokozott bevitel miatt szinte teljesen leállhat a természetes tesztoszteron termelődés), ami aztán depresszióhoz, szexuális zavarokhoz vezet.

És ebben a korban (38) már nagyon is időszerű leállni az injekcióval, meg a porokkal, ha nem akar az ember fia 10 éven belül vesedialízisben kipurcanni...

AutosVilli 2013.02.02. 10:24:35

@RAMBO: Baszki mekkora király vagy,lyen fasza ötlete :) egy jól menő konditerm mondjuk 200 géppel, ellátna árammal egy fél kerületet egész nap.
Mik nem születnek egy elhunyt testépítő megemlékezése közben.

Rob79 2013.02.02. 10:25:06

az alulbútorozottak (avagy a szöveget értelmezni kevésbé tudók számára):
ezen bejegyzés lényege (hozzátenném, szigorúan szerintem) egy, a napokban történt sajnálatos halálesetre keltett nyomorékoskodásra történt reagálás. avagy, az egy dolog, hogy történt egy ilyen esemény és, hogy a média jó szokása szerint fél-nulla- információkból adja ki a tutit, de itt arról van szó inkább mekkora szart okoztak ezzel...másoknak. tessék elolvasni az említett oldalakat, tessék kicsit mögé tekinteni.

a súlyt még életükben nem használó de azért beleböfögő kommentekre inkább nem is reagálnék, örüljön magának az ilyen hisz boldogak a lelki szegények.

Sárga Király 2013.02.02. 10:26:16

Te beszélsz arról, hogy a sajtó undorító - még a legócskább bulvárlap sem engedte meg magának azt a hangnemet, amit te, egy halott emberrel szemben. Rugdosni a döglött oroszlánt, besározni, hogy még holtában se legyen méltósága. Álszent, rosszindulatú görény vagy, blogger, függetlenül attól, hogy a testépítő fickó mit követett el ellened.

micsoda? 2013.02.02. 10:42:45

Érdekes, manó bácsiért egy szó sem. Hiába, a szokás hatalma!

Mourinho már nem a király 2013.02.02. 10:47:50

@Kara kán: hol van abban a "szólósszabadság", hogy valaki névtelenül beleböfög egy csomó hülyeséget az éterbe?

Posztoló: te akkora türhő szardarab vagy, hogy az valami eszméletlen. Ez a hányadék, amit itt összehoztál, na az az undorító. A tényekkel nem vagy tisztában, ez nyilvánvaló, innentől kezdve nem tudom milyen alapon köpködsz egy halott embert. Menj, keress egy tükröt, és okádd szembe magad.

Csokonai Vitéz Műhely 2013.02.02. 10:48:22

Nagyban növelné a poszt hitelességét, ha a szerző a nevét adná hozzá. Így, csak egy szánalmas, irigy írás, és a szerzője sem különb, mint azok, akiket gyalázni próbál. Szégyelld magad hitvány posztoló.

Nyrségi Trolls (törölt) 2013.02.02. 10:55:04

@Rob79: Tehát az tud mérvadó hiteles véleményt formálni médiaetikai (vagy más eltérő) kérdésekben, aki súlyzózik, vagy legalábbis látott már súlyt. Értem, ezentúl a Nobel-díj átadáskor a díjazottnak 250 kilót kell fekvenyomnia.
Nem is kapna díjat más, Chuck Norris.

Malgus 2013.02.02. 11:11:11

Anyám borogass. Ilyen hozzászólásokat: "időszerű leállni az injekcióval, meg a porokkal", "egyáltalán nem érdekel a testépítés, nem tartom sportnak".
Könyörgöm, ha ennyi a rálátásotok és az érdeklődésetek, akkor miért szóltok hozzá? Ha ilyen szinten HÜLYÉK vagyok ehhez a sporthoz és nyilván az érintett emberekről se hallottatok soha életetekben, akkor minek okoskodtok itt? Nem nektek szólt ez az irás. Sőt ilyen sötét barmoknak tudnám ajánlani az első iskolás Tesz-vesz város olvasgatását.

Vinnie Jones 2013.02.02. 11:15:00

Mindenki kiváncsi arra, hogy mikor lesz Magyarországon jobb az élet. Nagyon egyszerű a válasz: 1. majd amikor ilyen mocskolódásért a szerzőnek 5 millió forint büntetést és kártérítést KELL fizetni a hozzátartozóknak és jogerősen eltítják 3 évre az internet használatától. 2. Az Indexet bezárják, tulajdonosát és felelős szerkesztőjét LETÖLTENDŐ börtönbüntetésre itéli a bíróság vagyon elkopzás mellett!

Spacecake 2013.02.02. 11:29:46

valaki összefoglalná mi történt??

Krisztinavárosi Csámpai Nesszi 2013.02.02. 12:01:36

Teljesen mindegy , hogy mi történt változtatni már nem lehet rajta sajnos. Robi egy nagyon jó ember volt, a háta mögött köpködő szteroidos majmoknak csak annyit, hogy majd ha ezeket az eredményeket eléritek utána lehet köpködni irigy droidok.
A "volt" barátai akik pedig elárulták és a facen még csak nem is az ismerősei na pont azok ne osszák a nemlétező eszüket..

Krisztinavárosi Csámpai Nesszi 2013.02.02. 12:03:36

@Nyrségi Trolls: csatlakozom... aki egy olyen cikket megír az köpjön föl és álljon alá..

kifordított nagyanyó 2013.02.02. 12:20:14

Asszem le kell mennem a konditerembe és megkérdezni mi történt.
Nem tudom miért vesztek össze Robival.
Mondjuk volt aki nagyon szidta,mert feljelentette a céget.
Pedig régen jóban voltak a Ferivel.A tulajjal.
Meg erről is csak most olvasok,hogy a Bognár Gergő szétrúgta a lábát?
Én amennyire ismerem Gergőt egy nyugis gyerek.
+ igazén nem voltak egy súlycsoportban.
Majd utánakérdezek ha merek.:))

kifordított nagyanyó 2013.02.02. 12:22:20

Mondjuk itt többet tudtam meg,mint lent a teremben 6 év alatt.:))

keeecske 2013.02.02. 12:24:37

"Vajon mi a valószínűbb? Egy incidenstől adrenalinsokkban levő ember megindul, pontatlanul lép és megbotlik a lépcsőn (aki volt már tűzben, tudja miről beszélek) vagy az, hogy a két lábbal megrúgnak egyszerre két lábat, mint egy CGI-vel manipulált akciófilmben?"

Tudod, azon a napon, mikor ez a "baleset" történt, azzal jött haza a feleségem a F2000-ből, hogy mikor mentek be az ajtön a barátnőjével, ott feküdt a Robi a bejárati ajtó és következő ajtó között a kövön. Kérdeztek, mi történt vele, mire a már ott lévők azt mondrák: a Gergő szétrúgta a térdét. Várják a mentőt.
Ezek után én nem latolgatok valószínűségeket.

Rob79 2013.02.02. 12:56:50

@Nyrségi Trolls: dehogy. ne keverd össze a két dolgot légyszives, úgymint:
1. e sajnálatos eseményt más szempontból is megmutató írást, illetve
2. a témához hozzá nem értő, az egész szubkultúrát megvető, de azért vajas kenyérrel a kezében ide beböfiző, saját igazát bizonygatni próbáló okoskodást. Te az utóbbiaknak cimkézett részre reagáltál.
elhiszem, hogy van akinek fáj, és mivel egy híres sportemberről beszélünk, tényleg sokaknak lehetett példakép/ismerős a teremből/szomszéd/ rokon satöbbi..na de, itt a kialakult helyzetről van szó, hogy ez az ember ezért meg azért, ez az ember e miatt meg amiatt...nehogymár..!
(és akkor apróban, ide: akik pedig tényleg azért védik, gyász helyett, mert lehetetlen, hogy Ő ilyen volt és kapja be aki ilyeneket ír mert én igaz barátja voltam meg a többi blabla - baszom, ha ennyi barátja volt, akkor miért is nem vette senki észre az erre mutató jeleket? könyörgöm, sajnálatos, de tény: ember nem nagyon jut magától ide, és ha igen annak súlyos nyomai vannak: hol voltak ekkor ezek az úgynevezett barátok akik ilyenkor másokat hibáztatnak??!
a kedves barátok inkább forduljanak szépen magukba, mi a nagy többség pedig gyászoljunk egy sportembert, bármit is tett, bármiért is jutott idáig.

bohuš 2013.02.02. 13:19:42

Jó régen, még száz éve élt egy ember, aki a maga szakterületén jónak számított, sőt mindent elért, amit abban a körben lehetett (vezető tisztség, a kiválóságok körének tagja, ilyesfélék). Jelentős eredmények fűződnek a nevéhez és a maga területén dolgozók máig emlékeznek rá, már csak azért is, mert volt egy olyan felfedezése, ami ma az ő nevét viseli. Aztán ezt az ember a balsorsa összesodorta egy fiatalemberrel, aki bizonyos vonatkozásokban zseniális volt, élete más területén meg inkább nagyon problémás. És akkor a jelentős ember szerencsétlenségére úgy döntött, hogy azt mondja a fiatalembernek, a problémássága nem teszi alkalmassá arra, hogy közös területükön a fiatalok képzésével foglalkozzon (és ebben teljesen igaza volt, így száz év múlva is a pszichológiai irodalom a fiatalembert említi elsőként bizonyos mentális betegség(ek) esetén). És akkor a fiatalember kihasználva zsenialitását, kicsúfolta mesterét, meglehetős sikerrel: még így majd’ száz év távlatából is a mester csak mint fura csávó említődik. Pedig az emberek többsége a fiatalembernek is csak a nevét tudja, zsenialitásával (és problémásságával) egyáltalán nincs tisztában; de ítéletét a mesterről teljesen elfogadta. Sőt, hogy az élet még nagyobbat rúgjon a mesterbe, az az intézmény, aminek ő volt a vezetője és ahol az incidensük történt, ma a fiatalember nevét viseli.
Röviden: Az élet kiszámíthatatlan, a közvélemény igazságtalan. Nem csak a testépítőkkel kapcsolatban.

Cimkék: Horger Antal, MTA, Szegedi Tudományegyetem, Horger-törvény, József Attila

Rob79 2013.02.02. 13:28:33

@bohuš: te most itt nagyon szépen leírtad azt amit én is próbáltam megfejteni a magam módján...riszpekt! .)

HgGina 2013.02.02. 13:40:39

@Vinnie Jones: és 3. amikor a tiédhez hasonló nyelvtani színvonalért elveszik az összes bizonyítványt, és visszazavarnak egy nagy baseball-ütővel az óvodába.

Mennyivel békésebb a helyzetem, hogy erről a sportról/nem sportról nem tudok semmit, csak azt, hogy egyetlen régi barátnőm férje is testépítő volt, de agya olyan kevés, hogy az elképzelhetetlen. A srác izomzata leapadt, de az agya nem nőtt meg cserébe. Ehhhh.....

steroid stewie 2013.02.02. 19:29:15

Ezt a postot is bunnyi írta? Nagyon rá hajaz a stílus, főleg ez a manós "tanmese".
Ez a bejegyzés semmiben nem marad el a bulvár újságok színvonalától...
Pl. az a gúnyos megjegyzés az egy mozdulattal szét rúgott lábakról, pff..
Lehet nem volt szent a "kismanó", de ő már nem tudja elmondani a saját verzióját az itt leírt dolgokról.
A rendőrség remélem kideríti mi történt.

rézágyúbagoly 2013.02.02. 20:04:35

bunny a főkokszmester!Fasszopó köcsög!!!

hash_code 2013.02.02. 21:34:13

Először is kedves másik oldal. Nagyon szép cikk, de azért a végére, oda biggyeszthetted volna a neved.

Nagyon remélem, hogy nem Drugs Bunny név állna ott a, mert azt hiszem hogy ebben az esetben azzal a lendülettel, ahogy valaki idetévedt, lapozhat is tovább.

bélakirály 2013.02.02. 22:04:40

@hash_code: Szóval téged hash_code név alatt anyakönyveztek? Mert a név valahogy nálad is lemaradt.

RespectBoy 2013.02.02. 22:39:17

@bélakirály: Kicsit tévedésben vagy. Ha valaki igazságot akar egy blogban közölni és próbálja azt a nagy nyilvánosság elé tárni,az a hitelességét igazolván,nem egy F2013 névvel teszi. Te vagy én,mint egyszerű hozzászólók teljesen más célt szolgálunk.Mi csak a kijelentésekhez fűzünk egyszerű kommenteket, de ehhez nem kell a személyünk kiemelése mert semmilyen szinten nem teszi azt hitelesebbé... na mindegy.Sajnos nekem is Bunnyra hajaz ez a stílus és elképesztően cinikus. De ha nem is ő lenne,akkor akárki is írta nagyon szeretne közölni valamit mert rendesen izzad az ügytől.Legszívesebben mondana fűt fát csak lássuk már a dolgokat az ő szemszögéből is.Csakhogy még ha a blog írója meg is van győződve a saját igazáról, és a manómeséje igazságtartalmáról, az is csak egy hitvány verzió és semmit nem változtat azon a tényen hogy ez történt Robival. És a legszomorúbb az hogy maga aki ezt írta, teljesen nyilvánvalóan látszik, hogy ott sem volt annál a verekedős incidensnél, de véleményt sőt teóriát akar felállítani, hogy szerinte mi volt...Vicc sőt döbbenet...

bélakirály 2013.02.03. 00:06:45

@RespectBoy: Te meg nem kicsit vagy hülye. Téged/titeket nem az anonimitás zavar, hanem az amit írt. Valszeg abba nem tudtok bele kötni, azért találsz ki ilyen faszságokat arról, hogy hogyan lehet blogot írni.

RespectBoy 2013.02.03. 00:27:47

@bélakirály: Hát haver rendesen megvagy feszülve. Kínodba már nem tudod mit írj. Arrogánsan indulatszavakat használva az idegesít téged, hogy nem a te szemszögedből nézi mindenki a dolgokat. De hát akkor puffogj magadba.:)Segítek egy kicsit. Zavaró amit írt meg az anonimitás is.Sok újjat nem állapítottál meg maugli! Hisz ez természetes. Ezt is fejeztem, fejezték ki mások...hehe Sok mindent nem fűztél a dolgokhoz most ezzel. Azt hogy hogyan lehet blogot írni senki sem mondta maximum arra céloztam hogy ez mennyire hiteltelen így. De hülyézz ám csak nyugodtan tovább maugli...hisz itt kimerülsz úgyis...Zavaró és undorító és kegyeletsértő és ez ugyanúgy az éremnek a mocskos oldala...

bélakirály 2013.02.03. 01:00:53

@RespectBoy: Én csak annyit írtam, hogy hülye vagy. Azt hittem, hogy ez neked új info, de ezek szerint tudtál róla. Ja és nem vagyok a haverod, nem szeretem az idiótákat.

RespectBoy 2013.02.03. 01:11:02

@bélakirály: Mondtam én hogy ezen a szinten kimerülsz maugli! ugye ugye...

Jimmy Reiszmüller 2013.02.03. 10:57:26

Hogy is kezdjem...?
Talán így!

Barna Róbert, nyugodj békében!

Nem ismertem őt és én is azért csak kattintottam a hírre az indexen, mert felkeltette az érdeklődésem.
Nyilvánvalóan azért van hírértéke mert egy ismert ember ment el közülünk ezen a drámai módon, aki elért valamit az életben és joggal gondolhatná róla az átlagember, hogy neki jobban rendben van az élete, mint önmagának.
És erre tessék...
Szóval szerintem, jóhiszemű leszek, sokan nem perverzitásból kattintanak, hanem kíváncsiságból és a lapok, portálok, nem puszta perverzitásból tálalják ezt hanem nekik azt kell tálalniuk, amit az emberek elolvasnak!
Én csak az indexet olvastam ott tárgyilagosak voltak és nem mentek bele részletekbe!
Mindazonáltal amióta olvastam sokszor eszembe jut nekem is napközben 2 dolog és felidéződik az arca a videón!
Az egyik, hogy vajon miért tehette?
A másik pedig, hogy nagyon szomorúak a szemei még a versenyeken is!
Csak szerettem volna leírni ezt...
Őszinte részvétem a hozzátartozóknak!

Krisztinavárosi Csámpai Nesszi 2013.02.03. 11:15:40

Nem olyan nehéz kitalálni ki írta a cikket hiszen a facebokos adatlapján egy kedves szakmabelő gratulál is neki.. Én is gratulálok kedves növekedési hormont zabaló agyatlan DÁNIEL!

csucsu23 2013.02.03. 13:51:47

A cikk írója B.Gergő barátja?? Enyhén látszik itt is az elfogultság!! Kezdjük ott, hogy bajnok bajnok volt, mi az hogy nem?? Eleve undorító beállítani úgy, mintha soha semmit se ért volna el!! Másik, hol olvasott olyat a "kedves" író, hogy 2 lábbal rúgta meg kérem és egyszerree?? Mindenhol az van, hogy megrúgta egyiket, földre rogyott, utána a másikat is!!! Kérem tájékozódna mielőtt gúnyolódik!! Elég undorító, ez a cikk is, se a Blikk, se az Index, se másik lap nem beszélt ilyen hangnemben az állítólagos megrúgóról és az az undorító?? Akkor ez mi?? Én nem tudom mi az igazság, de ez a cikk szánalmasabb mint amik megjelentek az újságokban!!! Név nélkül mást gyalázni undorító!! Ja nevét nem meri vállalni, csak gyalázkodik! Látszik, hogy elfogult írás a szerzője biztos nem volt jóban B.Róberttel!! A testépítőknek meg azt ajánlom ne kokszolják szét az agyukat, azért lesznek ilyen hülyék hogy egymásnak mennek azon acsorkodva, hogy ki a jobb!!! 1-2 éremért megéri a másik életét tönkretenni?? Az olimpián vagy bárhol máshol hol látni olyan futót, hogy lerúgja az egyik a másik lábát?? Hát kérem az indulatokat kellene kontrollálni, persze a koksz agresszívvá tesz!! Gondolkodjanak el, mi a jobb, megnyerni pár versenyt, tönkretenni az egészségüket ennek érdekében,vagy egészségesnek lenni?? Valamint másokat is tönkretenni esetlegesen sérülést okozni neki!! Én a 2.at választanám!!! A májatok, vesétek, szívetek mind tönkre fog menni a sok koksztól, de hát sok sikert hozzá!!!Ha nektek ez a jó!!:-DDDD Majd ha 40-50 évesen minden bajotok lesz ne sírjatok!!

csucsu23 2013.02.03. 14:03:16

Rob79 meg a többi nagytudású "testépítő" más nem is írhat kommentet, csak az, aki súlyt használ?? Na itt kezdődik az, hogy szánalmas hogy azt nem is veszitek emberszámba, aki nem edz!! Az már nem is ember vagy mi?? Azt hiszem ez egy blog ergó bárki beleböföghet, ahoyg fogalmaztal,még mindig szólásszabadság van!! Ezért a cikkért pedig megsúgom, simán feljelentsét tehetne B.Róbert bármelyik ismerőse vagy rokona mert rágalmazásnak számít!! Amúgy azt aki tönkreteszi a testét nem nevezném testépítőnek!!!:-DD A sportolás normális, amit ti csináltok, már nem!!!!

csucsu23 2013.02.03. 14:11:04

@RespectBoy: Ezeknek mindenki hülye,idióta aki nem testépítő, valamint nem ért velük egyet!:-DD Kár is ilyenekkel vitatkozni... el vannak szállva maguktól rendesen!! Más ember véleménye szar, csak az szent, amit ők gondolnak!:-DD

anorex76 2013.02.03. 14:26:05

@csucsu23:
Jól fogalmaztál, a sportolás normális, azonban nem tetted hozzá, hogy csak addig a szintig, amíg nem élsportról beszélünk, és ebben a tekintetben teljesen mindegy, hogy testépítés, futás, vagy épp kerékpár.
Egy híres sportorvos mondása volt, hogy "Az élsport ott kezdődik, ahol az egészség befejeződik" és ezzel az állítással maximálisan egyetértek, ez már rég nem sport, hanem mocskos vegyi háború. A hozzá nem értésedet igazolja az is, hogy épp a futókat említetted ellenpéldaként, akik között a sprinterekről köztudott, hogy anabolikus szteroidokat és növekedési hormonokat használnak,tehát velük aztán végképp nem kellene példálózni... Emlékezzünk csak az olimpiai aranyérmétől és világcsúcsától megfosztott legendás sprinterre, Ben Jonsonra, aki az olimpiáról hazautazva, dühödt indulataitól vezérelve éppúgy verekedett másnap. Emberekről van szó, és nehogy már úgy állítsd be a dolgot, hogy a testépítők naponta rommá verik egymást, mert el van szállva az agyuk és realitásérzékük a koksztól.
A cikkel pedig nagyon is egyet értek, bár magam is hozzáteszem,hogy halottakról jót vagy semmit, és onnantól kezdve, hogy bekövetkezett ez a tragédia, mindenkinek szép csendben le kellett volna zárni ezt az ügyet, az ismerősöknek, barátoknak, tisztelőinek részvétet nyilvánítani és pont.
De tegyük hozzá, hogy nem a cikk irója próbált meg előnyüket kovácsolni az ügyből, hanem a média, a mindenféle fogyasztószereket és táplálékkiegészítőket forgalmazó cégek, akik egész egyszerűen elferdítik a valóságot, hamis információkat közölnek, nincsenek tekintettel sem az elhúnyt emlékére, sem annak hozzátartozóira, és ami ezen is túlmutat, hogy olyan embereket feketítenek be és tipornak sárba, akik ezt nem érdemlik meg, és a legkevésbé sem szolgáltak rá.
Innentől számítva igenis meg kell szólalni az ügyben, ezeknek az embereknek a védelmében, mert egyesek puszta nyereségvágytól vezérelve közügyet generáltak egy tragikus halálesetből, ami a legkevésbé sem tartozott volna rájuk...

RespectBoy 2013.02.03. 15:13:04

@anorex76: csakhogy koránt sem biztos, hogy azaz igazság amit te gondolsz vagy mi. És nem kell lezárni csendben egy olyan ügyet, ahol egy ember ilyen körülmények között lesz öngyilkos. Ez nem egy 92 éves ember természetes halála. Lehet okoskodni meg teóriákat szövögetni, meg véleményt alkotni de elsiklani a dolgok felett semmiképpen sem. Mindenképp lesznek fejlemények a dolgokból és közel sem itt ér véget ez a tragikus eset. És közel sem biztos, hogy ott fog befejeződni ahol te reméled vagy gondolod... Ez még várat magára...Most nyilván a dolgok egyre inkább napvilágra kerülnek.Biztosan lesznek olyanok akik sérülnek ennek következtében, akár ártatlanul is. Sajnos az élet ilyen.Ahol faragnak, ott hullik a forgács. De ez nem múlhat el csak nyomtalanul...

csucsu23 2013.02.03. 15:31:33

Aha, csak kár hogy én olyat nem írtam, hogy nem kokszolnak, csak azt, hogy nem rúgja szét a másik lábát!! Nem ugyanaz, azt hiszem!! Hozzáteszem nem egy testépítőről tudom, hogy tök agresszív a koksz miatt és másnak nekiment, ergó nem alaptalanul írtam amit írtam hanem ezek tények! Volt már olyanra is példa hogy valaki nem úgy szólt hozzá, ahogy neki tetszett, aztan egyszerre agresszívan reagált,sőt olyat, akit megütött! Szóval igazan el kéne gondolkodni hogy megéri-e ez, ha igen, ti dolgotok!! Végül is mindenki a saját egészségét teszi tönkre!!! De ha tényleg megrúgta biztos az is közrejátszott a halálában, szóval az illető helyében egész életemben lelkiismeretfurdalásom lenne, bár neki lehet nem jelent ez gondot, mert leszarja!! Ez őt minősíti mondjuk!! Egyébként meg a család állítja hogy van orvosi lelet, szakvélemény arról,hogy megrúgta, akkor ez hogy is van?? Az orvos is hazudik, rokonai is mindenki????? A rokonai nem hinném hogy nyereségvágyból állítanák ezt!!! Én arról semmit nem írtam hogy ki akar nyereszkedni rajta nem is olvastam olyat, az újságok meg ilyenek, nem egy emberről írnak a halála után, többet mint életében!! Ilyen a média, a rosszról, tragédiákról csámcsognak hetekig!! Ha valaki nyer marad egy kis cikk, ez van,ez ellen nem lehet mit tenni!!! Én nem tudom mi történt, de a rokonai csak nem hazudnak, ha van szakvélemény is!

anorex76 2013.02.03. 15:32:45

@RespectBoy: Nézd, ezt az ügyet nem is lehet lezárni, hiszen bírósági eljárás van folyamatban tudomásom szerint, orvosszakértői vélemények, és persze az arra illetékes személyek hozzák majd meg a megfelelő vagy esetleg nem megfelelő itéletet, mert ebben a korrupt Világban már az igazságszolgáltatásra sem merném feltenni az életemet. Nem ismerem a jogi gyakorlatot, úgyhogy nem vagyok vele tisztában, mennyiben fogja befolyásolni az esetet ez a tragikus körülmény, de ezt egyébként sem feladatom megitélni.
A lezárást nem ilyen formában gondoltam, hanem úgy, hogy sem magát a testépítő sportot, az elhunytat, a haláleset körülményeit és előzményeit meg aztán végképp nem ismerő embereknek nem kellene itt és más fórumokon fröcsögni az égbekiáltó marhaságaikat, márcsak kegyeleti o9kokból és a hozzátartozókra, barátokra való tekintet miatt sem. A médiáról meg inkább ne is beszéljünk, annak nincsenek erkölcsi normái, meg nélkülöz minden tisztességet és emberi jó érzést, egyedül a pénz számít, és ha valamiból ezen a téren előnyt kovácsolnak, akkor élnek vele, akár meghalt valaki, akár nem...
Arra már sajnos esély sincs, hogy olyan módon le lehessen zárni ezt a dolgot, ahogy én emberileg, morális és erkölcsi szempontból helyesnek tartanám, mert elindult egy lavina, amit emberek generáltak szándékosan és ez még messze ért véget. Ebben az elhunytnak is szerepe van, mert Ő tett életében feljelentést az ominózus verekedés/vagy nem verekedés ügyében más személy ellen.
Na mindegy, várjuk ki a végét...Addig meg szerintem mindenki maradjon csendben, legalábbis nem próbálja meg tényként feltálalni a fél információit, meg innen-onnan mindenféle megbizhatatlan forrásból beszerzett hülyeségeit...

anorex76 2013.02.03. 15:45:33

@csucsu23:
Mégis azt sugallod, és egy olyan sztereotípiát próbálsz gyártani, hogy ebben a sportban a testépítők a koksz által negatívan befolyásolva egymást vagy másokat bántalmaznak dühödt indulatainkban.
Sem Te sem én nem láttuk azt a bizonyos orvosszakértői véleményt, de nem is feladatunk látni, mert biztos vagyok benne, hogy már az arra illetékes személyek kezében vannak, akik döntési jogkörrel rendelkeznek ebben az ügyben.
Én nem feltételezek semmit, sem a hozzátartozókról, sem az állítólagos elkövetőről és ne feledd hogy van a jogban egy olyan fogalom, hogy az ártatlanság vélelme. Amely alapján senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg. És pont, tehát várjuk már meg ezt a határozatot, és arra kérek mindenkit, hogy addig inkább ne gyártson teóriákat...

RespectBoy 2013.02.03. 15:51:33

@anorex76: Na most viszont így egyetértek azzal amit írsz, csakhogy fentebb azt írtad "A cikkel pedig nagyon is egyet értek" ami meredeken ellenkezik a mostani hozzászólásoddal. Nem!! ezzel a hozzászólással vagyis blogbejegyzéssel sem szabad egyetérteni.Sőt el kell tőle határolódni mint minden más ilyen cinikus és erős iróniát használó véleményektől. ennek nincs és nem is lesz itt az ideje soha!

csucsu23 2013.02.03. 16:00:59

Egy tönkre rúgott élet…

Két „jól irányzott” combrúgással tönkretették egy életét. Sajnos, szokványos dolog. De az már korántsem mindennapi, hogy egy magát sportembernek tartó személy okoz szándékosan ilyen sérüléseket egy valódi sportembernek. A magyar testépítők között egyre nő az értetlen felháborodás, mert a felháborító cselekmény elkövetője és elszenvedője is egy-egy ismert magyar testépítő.

A sértett fél, Barna Róbert több mint 20 évig foglalkozott hivatásszerűen és meglehetősen sikeresen testépítéssel. Most kórházban, kettős fekvőgipszben lábadozik. nagy valószínűséggel soha sem lesz ép egyik lába sem…

Mi történt? Elmondása szerint egy pesterzsébeti konditeremben dolgozott helyettes vezetőként, ám egy idő után a tulajdonossal való viták miatt váltott. Saját céget alapított és sikeres speed fittness részlegeket működtetett különböző konditermekben, így a volt munkahelyén is. Ugyanitt edz és dolgozik az eset negatív főszereplője B. Gergő is, aki szintén neves testépítő, rendszeresen és sikeresen versenyzik nemzetközi szinten is.

B. Gergő valamiért rendszeresen kötekedett Barna Róberttel, többi között a facebookon be-beszólogatott. Két héttel ezelőtt kedden azonban nem csak a facebookon találkoztak, hanem személyesen is összefutottak a már említett erzsébeti konditeremben. Itt Barna Róbert próbálta kulturáltan megbeszélni a dolgot és szóban elintézni az ügyet. B. Gergő válaszul nyakon csapta őt, mire Barna Róbert a laptoptáskával próbált védekezni. Erre B. Gergő teljes erőből combon rúgta a gyakorlatilag védtelen embert, akinek azonnal leszakadt a rúgástól a combizma. De ezzel még nem volt vége, a térdre eső ember másik combjára is rárúgott a magáról megfeledkezett B. Gergő – mondta el a sokkoló esetet a sértett.

A súlyos sérülések miatt azonnal mentőt hívtak hozzá, mindkét combját azonnal műteni kellett, mert leszakadtak mindkét térdéről a combizmai. A gyors orvosi beavatkozás ellenére valószínűleg örökre maradandó károsodást szenvedett, a térdét nem fogja tudni 90 foknál jobban behajlítani.

Az esettel kapcsolatban rámutatnak, hogy B. Gergőnek sokak szerint nem csak testépítői, hanem küzdősportos múltja is van. Ráadásul, mint profi testépítő, pontosan tudja, hogy a testépítők izomzata nem harca és ütések elhárítására van képezve, így azzal is tisztában volt, hogy a combrúgás következménye a combizom leszakadása lesz. Ennek ellenére sporttársának szándékosan lerúgtak mindkét combját.

Barna Róbert az eset után azonnal följelentés tett. A facepress értesülései szerint a tettes azzal próbál védekezni, hogy a sértett támadt rá, ő csak védekezett. Ám ezt az orvosok és az eset körülményei is egyértelműen cáfolják.

Barna Róbertet az eset teljesen tönkretette. Jelenleg is mindkét lába fekvőgipszben van. A gipszelés után legalább fél éves rehabilitáció vár majd rá, hogy egyáltalán járni tudjon. Testépítői karrierjének egészen biztosan vége van, és a speed fittness vállalkozása is veszélybe került, hiszen a maradandó károsodás miatt edzéseket sem tud majd tartani.

Két rúgás, egy tönkretett élet…

Bemásolnám a másik oldalt is ne h csak ez a gyalázkodás legyen itt! Amúgy megkérdzeném, aki eme nagyszerű cikket írta volt annyiszor magyar bajnok mint B.Róbert?? Mert ha nem, akkor még "belesen" is több sikert ért, mint ő?? És ez mindenképp undorító, hogy egy többszörös magyar bajnokot úgy ír le, mintha életében nem ért volna el semmit!!!

anorex76 2013.02.03. 16:51:38

@RespectBoy: Nem tudom, hogy a cinizmust és iróniát kivel-mivel kapcsolatban írtad, de ha rám céloztál, akkor el kell mondjam, hogy nem ilyen szándékok vezéreltek. Sajnos én is elkövettem azt a hibát, hogy kinyilvánítottam egy keveset a saját véleményemből, és ebben az esetben nem mentség számomra, hogy ezt az egész cirkuszt és gyűlölködést mások kezdték el szítani, csupán mélyen bántja az igazságérzetemet, hogy ismertem, ismerem ebben az ominózus októberi vitában részt vevő feleket, és bizony vannak itt valótlanságok, melyeket olyan emberek próbálnak tényként leközölni, akik egészen múlt hét vasárnapig Barna Róbertről talán életükben sem hallottak addig.
Na de itt a személyes érzelmeknek nincs helye természetesen, de néha nehéz ezektől elvonatkoztatni. Nekem is van igazságérzetem, és fáj, ha olyan embereket próbálnak befeketíteni, akiket inkább csak köszönet és elismerős illet, ha testépítésről van szó.

RespectBoy 2013.02.03. 17:45:25

@anorex76: A blogbejegyzésre értem a cinizmust és az iróniát...nem arra amit írtál. Mert cinikus, pejoratív és ironikus az egész.És azért ne kelljen a példákat kiragadni mire is értem ezt,mert szinte az egész az...Ha ilyen bejegyzéseket írnak ezzel csakis rontanak a helyzeten. Egy elhunyt már néma de ezerszer erősebb a nyomasztó némaságának a súlya mint az ilyen idióta bejegyzések.Egyébként vagy 16-18 éve figyelem a sportot és csinálom tehát nem vagyok nagyon laikus...ennek nem ez a módja. És ember, hogy lehet ilyet írni hogy sosem volt jó formában,beles stb stb...Igen van aki még jobb formában van.Van aki 9.6 alatt futja a 100 métert és van aki 9.98. És Most fikázzuk a 9.98 ast mert többre lenne képes és láttuk a hiányosságait? Elképesztő amit felépített így is. És erre olyan a jellemzés róla mintha egy hentesbolti eladó lett volna...A többi meg áhh...Tényleg nem érezni mennyire gusztustalan????

RespectBoy 2013.02.03. 17:58:55

@anorex76: Még annyit hozzáfűznék azért , hogy elment és feladta. Nem úgy végzett magával, hogy előtte bődületes bosszúhadjáratot folytatott volna és végtelennek tűnő publikációk hada jelent volna meg az ellenségei ellen ill. minden fórumon. Bármi is volt elege lett. Most a Média igaz vagy valótlan dolgokkal, de a a központba tette, és igen , ennek "hála" jogosan vagy jogtalanul de élő emberek is isszák a levét.Nyilván nem a barátai.De ezt már nem ő teszi.. Mégis akkor legyen az a módja, hogy ellene veszik fel a kesztyűt??? Az ellen aki elhunyt?Ilyen írással??? áhhhh...

anorex76 2013.02.03. 18:16:15

@RespectBoy: Az emberek sajnos szeretik a cirkuszt és a tragikus híreket, ezt pedig bizonyos a hasonló témákat rendkívül ügyesen kihasználó emberek felismerik, és előnyöket kovácsolnak belőle. Ha sima megoldhatatlannak tűnő lelki problémák miatt lesz Barna Robi öngyilkos (ami talán nem is áll messze a valóságtól), akkor az egész történetnek közel sincs akkora hírértéke, mint ha meg lehet téveszteni az embereket azzal, hogy esetleg valaki más felelős a haláláért, aki a tetteivel kettétört egy sportkarriert. Ennek az embernek éppúgy kijárna az ártatlanság vélelme, mint ahogy Barna Robi emlékét sem kellene nyilvánosan gyalázni, pláne ha életében nem tették ezt meg hasonló fórumokon.
Sajnos ezzel az ügy még nem ért véget, mert a sima, átlag Tv-t néző vagy újságot olvasó ember bizony harap az ilyen témákra, és az az érzésem, hogy meg fogják még ezt egy páran lovagolni.

hash_code 2013.02.04. 00:10:53

Felesleges ezen a cikken idegeskedni. Az író még még sokszor megfog lepődni, amikor a célközönsége az "edző válaszol" rovat butuska tinédzserei lesznek.

Maradjunk annyiban, hogy legalább halvány látszatát kelthette volna az objektivitásnak, de sajnos még ez sem sikerült neki. Így szegény olyan szintű vagdalózásba ment át, amivel még ha valós is lenne a tartalma, se venné komolyan senki. Bognár Gergő pedig rosszul jár, ha ilyen emberek képviselik az érdekét.

hash_code 2013.02.04. 00:11:42

Az író még még sokszor megfog lepődni, amikor a célközönsége NEM az "edző válaszol" rovat butuska tinédzserei lesznek.

RespectBoy 2013.02.04. 16:35:39

Érdekes amúgy a blogbejegyzés struktúrája... Az első részében, amire egyébként az égvilágon semmi szükség, és még csak nem is lényeges közölni a laikus olvasókna.Hogy szerencsétlen megboldogult B. Róbertről tudjuk már meg, hogy nem nézett ám kim olyan jól.Nem volt ám annyira izmos, Beles volt ám.Kolbászt zabált ám...Hát ez aztán barom fontos.Enyhén beteges nárcisztikus testépítő megközelítés. Hihetetlen fontos most ez hogy tisztán lássunk.De azért jó ha tudja a világ..Ezután emrt ez kellemes érzést ad az írónak jön egy nagyon meggyőző indok, hogy miért is nem rughatták szét a lábát "mátrix szerű" mozdulattal, és az író szerint hogy történhetett.Ebből teljesen nyilvánvaló, hogy ott sem volt..Szánalmas..Na de a lényeg nem így történt és remélhetőleg ez a valós ahogy ő elképzeli.De ha már valóban nem íagy történt és tényleg szétrúgták a lábát akkor jön a befejező manós sztori rész. Tegyünk meg mindent, mutassuk be pejoratív módon az életét.Miért? mert akkor legalább érezzük úgy, hogy óó hát akkor megérdemelte hogy szétrugták a térdét...ha valóban szétrugták... Hagyjuk.Szerintem senkinek nem szabadna már semmit írni róla.Pláne ilyen bejegyzéseket nem...

kifordított nagyanyó 2013.02.04. 19:22:02

Tényleg fura a poszt,hogy az elején ki van akadva de a végén szidja Robit.

kifordított nagyanyó 2013.02.04. 19:24:38

+ egyébként akiket ismerek ott akármilyen versenyzőket azok egész normálisak,ha szednek is valamit.

hash_code 2013.02.04. 21:58:08

@RespectBoy: Teljesen jogos amit írsz, és valóban az érdekessége, hogy bár az író nevetségesnek tartja, hogy mátrix-szerű rugással egyszerre mindkét lábát elrugják, ezután még is erre a nevetséges eshetőségre próbál meg magyarázatot adni.
süti beállítások módosítása